RÓLAM

történetem

Kislányból nőttem nagylánnyá, nagylányból lettem táncos, táncosból feleség, feleségből anyuka, és mindebből nő.

A nő aki 40 év után is a férje oldalán büszkén áll, és aki 4 gyereknek adott életet.

Az ember azt hinné, hogy ezek után mindent tudok, de nem. Viszont egyet biztosra, hogy a hol a helyem a világban és miért pont ott. 

Miként az élettel írtuk a történetemet az évek során a világ kusza viszonyaival színezve igyekeztem a fejezetek végéhez érve mindig újra-kitalálni magamat, hogy a következőnek is a hőse lehessek és ne az áldozata. 

Így találtam meg a pilateszt, ahol a mozgás és szépség iránti szeretetemet és a felnőtt gyerekeim által tanusított, viszont egyre kevésbé igényelt törődésemet használva együtt dolgozhatok a vendégeimmel egy olyan közös célért, amely elérése mindkettőnket gazdagít. 

misszióm

Hiszek a balanszban. Hiszek az ösztönökben. Hiszek abban, hogy a test tudja mi kell nekünk. Ezen hitemet minden nap erősíti a tapasztalat. 

AA tüneteken keresztül üzen nekünk a test és súgja meg mire van szüksége. Ezeket a hangokat el tudjuk tompítani rossz vagy nem megfelelő életvitellel. Ilyenkor a rossz gondolatok felerősödnek és hangosabbak lesznek — így a tünetek is, mert a testünk nem hagyja magát. Ő sokszor jobban szeret minket, mint mi őt.

Misszióm, hogy egy olyan stratégiával segítsem vendégeimet, amivel sikeresen meg tudják vívni harcaikat azért a testért, ami élteti őket, hogy ők is éltethessék azt, békében és egészségben, hogy aztán a mozgás, táplálkozás és gondolkodásmód triumvirátusa, ellenőrzése alá vehesse, így sose kelljen ártó tüneteket produkálnia ahhoz, hogy meghalljuk.